Fejlec

Bach-virágterápia

„Ha nem teszel erőfeszítéseket,a dolgok maguktól nem változnak!"

„ Az Élet
azon fáradozik,hogy az ego alacsonyabb tulajdonságait az én-telen egység magasabb rendű erényeivé változtassa, méghozzá nem egyetlen drasztikus lépéssel, hanem lassú, fokozatos és boldog fejlődési szakaszok során."

Edward Bach


 A  BACH - VIRÁGTERÁPIA

Magas rezgésű, finom energia frekvenciájú, vadvirágok és erdei növények kivonataiból készülnek a Bach - virág esszenciák, melyek elsődlegesen érzelmi- lelki szinteken, síkokon fejtik ki hatásukat eredményesen és maradandóan.

Dr Edward_BachEgy angol születésű, spirituális és okkult képességekkel rendelkező orvos: EDWARD BACH hozta le, tanulmányozta ki és alkalmazta először ezt a szelíd terápiát, gyógymódot itt a Földön, több mint 70 évvel ezelőtt.

Belső vezettetése által, érzékenységének és magas szellemi fejlettségének köszönhetően megtalálta azt a 38- féle speciális növényfajtákat, egyedeket, melyek az emberi természet és lelkivilág negatív, alacsony energiájú lenyomatait, berögződéseit, blokkjait képes finoman feloldani, áttranszformálni, mint pl.: a türelmetlenség, a kishitűség, a bizonytalanság, a túlteljesítési vágy a szorongás, az önbüntetés, a félelmek, a pánik, a fóbiák, a szétszórtság, a harag, az agresszió, az önbizalomhiány...

Ezeknek a jellemgyengeségeknek a beágyazott mintái, a BACH- cseppek alkalmazása és rendszeres szedése folyamán, látványosan enyhülnek, fénnyel itatódnak át, majd egy magasabb frekvenciájú információs fénykódként épülnek be a blokkolt, energiahiányos területekbe, mezőkbe és aurális rétegekbe.

EDWARD BACH, az egyszerűség törvényeire alapozva, az ember jelen pillanatbeli lelki állapotából kiindulva gyógyítja a lélek zavarait, fájdalmait, sérüléseit, valamint a szellemi rugalmatlanságot, bezártságot, merevségeket és tévhiedelmeket.

"Ha Szellemben erősek vagyunk,
csodákat művelhetünk a testünkkel!"
                                                                 Edward Bach 


A BACH - VIRÁGTERÁPIA:

 Egy komplex terápia, melynek alapja, elve és mechanizmusa, sokban hasonlít a homeopátiára -"hasonlót, a hasonlóval"
 nemre és korra való tekintet nélkül, bármikor és bárhol biztonságosan alkalmazható  
 ez egy rezgés terápia, ami a finom anyagi szintekig hat, beleértve az egész energetikai és aurális rendszerünket is  
 nincsen túladagolás, nincsen mellékhatás, nincsen függőség  bármilyen másfajta alternatív gyógymóddal összefér  
• mindennemű színezőanyagoktól,- nehézfémektől és mellékhatásoktól mentesek
 a belső egyensúlyt, érzelmi – lelki szinten harmonizálja és stabilizálja
 a szervezet természetes öngyógyító képességeinek a működését serkenti és visszaállítja  
 finoman összekapcsolja az elektromos és mágneses áramköröket és energia pályákat az aurában  
 a Lélek Egységére fókuszálva, összehangoltan és kiegyenlítve gyógyítja a szellemet, a lelket és a testet  
 felszabadítja és oldja a lelki terhek nehéz emlékeit, érzelmi töltéseit és múltbeli traumáit  
 segíti a helytelen érzelmi reakciók, minták és programok átírását, feldolgozását, megértését és elengedését  
 feloldja a lelki blokkokat, gátlásokat, elszigetelési és hárító mechanizmusokat  
 általa könnyebben tudunk a szívünkre, a Felsőbb Énünkre és a Lélek Szavára hallgatni
 felismeréseket hoz, lelkileg – érzelmileg éretté, kiegyensúlyozottá, harmonikussá tesz...

 

ALKALMAZÁSA

A Bach-cseppek bármely napszak, bármely időpontjában nyugodtan alkalmazható és biztonságosan szedhető. Kiegészítő terápia ez, mely minden más gyógymóddal, gyógy készítményekkel és gyógy-szerekkel együtt összefér.
Az eredményes gyógyulás, a folytonosság betartásával érhető el.

Az általános napi alkalmazása: 4 x 4 csepp.

Naponta legalább 4 x  kell a cseppeket beszedni, hogy a megfelelő hatás és gyógyulás megtörténhessen, és 4 cseppet kell cseppenteni a nyelvre vagy a nyelv alá, de 6 x, 8 x, sőt 10 x is beszedhető.
A keveréküveg tartalmát, ha naponta 4x használjuk, kb. 4 hétig lesz elég. Gondoskodni kell róla, hogy más kezébe ne kerüljön, és más ne használja, ne igyon bele.

5-7 naponta olvassuk el a virágokra jellemző sajátosságokat, mind a pozitív és mind a negatív tulajdonságait és figyeljük magunkat, időről-időre, hogy észrevesszük-e már magunkon és magunkban a változás apró, ám biztos jeleit!
A Bach - virágrezgések az alaptermészeten nem változtatnak, segít kibontakoztatni a személyiség kvalitásait, erényeit és érdemeit, és gyöngéden hozzásegít ahhoz, hogy az légy, aki vagy!

 

Gyermekkori témák

Csecsemők és gyermekek esetében is teljes biztonsággal és igen nagy sikerrel alkalmazhatóak a virágeszenciák. A gyerekek sokféle érzelmektől szenvedhetnek, feszült és boldogtalan korszakokat is megélhetnek. Ha ezeken a korszakokon gyermekkorban sikeresen átjutnak, boldog és egészséges felnőttekké válnak.
Gyermekek számára ugyanúgy választunk eszenciát, mintha felnőttről volna szó. Akár testi betegségről, akár indokolatlan félelemről vagy boldogtalanságról van szó, a gyermek személyisége és pillanatnyi körülményei határozzák meg, melyik eszenciára vagy eszencia-kombinációra van szüksége.

Az adagolás is azonos a felnőttekével. Csecsemőknek, kisgyerekeknek az eszenciák forralt vízzel történő elkészítését ajánljuk. Ezt keverhetjük tejbe, gyümölcslébe, vízbe. Szopós babák esetében elegendő, ha az édesanya szedi az eszenciát, így a gyermek az anyatejen keresztül jut hozzá. Addig adjuk a gyermeknek naponta négyszer a gyógyíreket, amíg nem javul állapota.
Számos olyan gyermekkori helyzet van, melyben az eszenciák igen hasznosnak bizonyultak. A folyamatos figyelmet igénylő gyerekeknél ideális a Chicory vagy a Vine. Az örök álmodozóknak segít a Clematis! A félénk, ideges, szégyenlős gyerekek eszenciája a Mimulus. A féltékeny csemetéknek segít a Holly. A Honeysuckle a honvágyat segít enyhíteni, míg a gyermek táborban vagy kollégiumban tartózkodik. Soha ne felejtsük azonban, hogy minden eset egyedi, ezért nem szabad általánosítani. Nagyon fontos minden gyermeket egyénileg kezelni.

 

BACH - VIRÁGTERÁPIA - A LÉLEK CSEPPJEI

bach-üveg

 

Mindig az adott, a jelenlegi és pillanatnyi lelkiállapotnak megfelelően kell virágot választani, a jelen probléma megoldástól indulunk ki, mely visszahat a blokkolt érzések keletkezéséig és gyökeréig. A Bach-virágterápia nem a tünetet kezeli és nem a tünetekre hat, hanem az azt kiváltó lelki és érzelmi probléma gyökereire. Ha kioldódik az eredendő blokkolt energiaminta, a test - tudat elkezdi önmagát gyógyítani és akkor autómatikusan helyreáll az egészség minden szinten. 

A virágeszenciák, akárcsak más természetes orvosságok, az egyén és nem a betegség vagy tünetek kezelésével érik el hatásukat. Közvetlenül az érzelmi állapotot befolyásolják. Így lehetséges, hogy két, azonos gonddal küzdő embert, például két ízületi gyulladásban szenvedő beteget két különböző eszenciával kell kezelni. Az egyik beteg lehet, hogy beletörődött a betegségbe, míg a másik türelmetlen betegségével szemben, ezért különböző virágeszencia szükséges a számukra.

Az eszenciák hatása nem a negatív hozzáállás elnyomásában, hanem annak pozitívra fordításában nyilvánul meg. Elindítja a szervezet öngyógyító folyamatait és felszabadítja a testet, hogy képes legyen megszabadulni a betegség- és a stressztől.

Mi a Bach - virágterápia alapja és lényege?

"Először a lelket kell meggyógyítani, és a test követni fogja."
Dr. Bach
 

A Bach-virágeszenciák segíthetnek a mindennapi élet érzelmi kihívásaiban is.

A Gyógyírek az adott virág/növényekben jelenlévő rezgést tartalmazzák, mely egy bizonyos módon készül. Nem tartalmazzák a virág/növények fizikai szintű részeit, ezért a bármelyik virág/növényre allergiás ember is élvezheti a Bach-virágeszenciák előnyeit.

Mindegyik eszencia egy bizonyos kedélyállapotnak felel meg. Alkalmazhatjuk őket külön-külön, vagy összeállíthatunk egy a jelen érzelmi állapotnak megfelelő kombinációt. Megelőzésként is alkalmazhatóak vagy aggodalom és stressz esetén. Az eszenciákat lehet önmagukban, orvosi kezelésekkel vagy más terápiákkal együtt alkalmazni, semmilyen gyógyszerrel nem lépnek kölcsönhatásba. Hatásuk gyengéd, alkalmazásuk biztonságos, minden életkorban használhatóak az újszülött kortól öregkorig és a várandóság időszakában is.

Nem kell azonban betegnek lenni ahhoz, hogy valaki eszenciákkal kezelje magát. Mindannyian átélünk olyan nehéz, fárasztó időszakokat, amikor negatív kedélyállapotba kerülünk. Ilyenkor az eszenciák segítsége roppant értékes lehet, mert segítenek helyreállítani a megbomlott egyensúlyt még a testi tünetek megjelenése előtt.

 

- A 38 FÉLE BACH-VIRÁG 7 CSOPORTBAN - 

FÉLELEM:

Aspen (Rezgő Nyárfa) Megmagyarázhatatlan félelmeket és aggodalmakat érez, ha ideges és nyugtalan
Cherry Plum (Cseresznyeszilva) Fél, hogy elveszti a kontrollt saját viselkedése felett
Mimulus (Sárga Bohócvirág) Az ismert dolgoktól fél, pld. pókoktól, a repüléstől, a haláltól, stb
Red Chestnut (Vörös Vadgesztenye) Túlzottan aggódó vagy túlzottan törődik másokkal
Rock Rose (Molyhos Napvirág) Valamitől retteg, a rémülettől kővé dermed és tehetetlennek érzi magát 

 

BIZONYTALANSÁG:

Cerato (Kékgyökér) Saját ítéletképességében kételkedik
Gentian (Őszi Tárnics) Könnyen elbátortalanodik, habozó és csüggedt
Gorse (Európai Sülzanót) Reménytelenséggel küszködik, kétségbeesett és borúlátó
Hornbeam (Gyertyán) A "hétfő reggeli" életérzés hatalma alá került, kételkedik képességében hogy szembesülni tud napi tennivalójával
Scleranthus (Egynyári Szikárka) Bizonytalanságtól szenved
Wild Oat ( Rozsnok) Bizonytalan a helyes életpálya kiválasztásában, elégedetlen mostani életével és nem tudja megválasztani a helyes utat

 

A KÖRNYEZET IRÁNTI ÉRDEKTELENSÉG:

Chestnut Bud (Fehér Vadgesztenye Rügye) Képtelen okulni tapasztalataiból, mindig ugyan azokat a hibákat ismétli
Clematis (Erdei Iszalag) Ábrándozó és többnyire érdektelen a jelen iránt
Honeysuckle (Jerikói Lonc) A múltban él, honvágya van vagy nosztalgikus
Mustard (Vadmustár) Megmagyarázhatatlan mély szomorúságtól szenved, mely minden látszólagos ok nélkül jön és megy
Olive (Olajfa) Testileg és szellemileg kimerültnek érzi magát
White Chestnut (Fehér Vadgesztenye) Nem kívánt gondolatok ellen harcol, túlzottan belemélyed valamibe és gondterhelt
Wild Rose (Vadrózsa) Kevés erőfeszítést tesz helyzete alakulásáért, apatikus

 

MAGÁNY:

Heather (Hangafű) Ön-központú, nem szívesen van egyedül
Impatiens (Nebáncsvirág) Türelmetlen és ingerült
Water Violet (Békaliliom) Szívesebben van egyedül, büszkének tűnik és távolságtartó

 

TÚLÉRZÉKENYSÉG ÉS HIÁNYOS ELHATÁROLTSÁG:

Agrimony (Apróbojtorján) A vidámság látszata mögé rejti gondjait
Centaury (Kisezerjófű) Nehezen tud nemet mondani, és igyekszik mások kedvében járni
Holly (Magyal) Végtelenül féltékeny, irigy és gyanakvó
Walnut (Dió) Nagy életfeladatok előtt áll és védelemre van szüksége mások befolyásától


LEVERTSÉG VAGY KÉTSÉGBEESETTSÉG:

Crab Apple (Vadalma) Szegényes ön-képpel rendelkezik és szégyelli, vagy zavarban van kellemetlen fizikai tünetei, jelleme vagy tulajdonságai miatt
Elm (Szilfa) Felelősséggel túlterheltnek érzi magát
Larch (Vörösfenyő) Önbizalomhiányban szenved és alsóbbrendűnek tartja magát
Oak (Tölgy) Egy erős kötelességtudat által hajtva érzi magát, és bár kimerült, erejét megfeszítve küzd
Pine (Erdei Fenyő) Bűntudattól szenved, és mások hibájáért is önmagát okolja
Star of Bethlehem (Ernyős Madártej) A sokk, búbánat vagy rémület állapotába került
Sweet Chestnut (Szelídgesztenye) Egy szinte elviselhetetlen lelki állapottól szenved és mélységesen kétségbeesett
Willow (Fehér Fűz) Neheztel és az önsajnálat érzelmei gyötrik, "szegény én"

 

MÁSOKKAL VALÓ TÚLZOTT TÖRŐDÉS: 

Beech (Bükkfa) Kritikus és intoleráns mások iránt
Chicory (Kék Katángkóró) Túlzottan birtokló és elvárásai vannak másokkal szemben
Rock Water (Forrásvíz) Rugalmatlan, nagyon magas követelményeket állít önmaga elé
Vervain (Vasfű) Túlbuzgó, meghatározott alapelvekkel és ötletekkel szemben vitatkozni szerető
Vine (Bortermő Szőlő) Erős akaratú, hajlamos az uralkodásra vagy intoleranciára

 

Rescue Remedy

rescueA Rescue csepp (vagy vészcsepp) öt virágeszenciát tartalmazó speciális keverék, (Rock Rose, Cherry Plum, Clematis, Impatiens, Star of Bethlehem) melyet bárhol, bármikor és bármelyik formációját lehet használni. (cukorka pasztilla, krém, spray)

Az elsősegély csepp a legtöbbször használt, legismertebb készítmény. Minden olyan testi vagy lelki trauma esetén alkalmazható, amikor az ember úgy érzi, hogy gyors segítségre van szüksége. 

Ez a virágrezgés – összeállítás egy Felsőbbrendű archetipikus reakciómintát érint, ahol a személyiség egész struktúrája átalakul.Azonnal oldja a feszültséget, reményt ad, sőt életet is mentett már.

A Rescue azonnal aktiválja a test öngyógyító erejét, stabilizálja a gondolatokat és érzelmeket, felemeli a tudatot az alsóbb energiájú síkokról.
Rendkívül hatékony többek között az alábbi esetekben:

 

Testi traumák: 

  • baleseteket követően, balesetek miatti megrázkódtatás után
  • műtét utáni regenerálódás elősegítésére
  • hirtelen előtörő fájdalmak, fejfájás, fogfájás enyhítésére
  • menstruációs panaszok, görcsök csillapításánál
  • allergiás rohamoknál
  • külsőleg borogatás formájában csípések, horzsolások enyhítésére 

 

Lelki traumák:

  • lelki sokkélmény (haláleset, szakítás, rossz hírek, megrázó élmények)
  • ijedtség
  • súlyos stressz, erős félelmek 
  • nagy családi viták/veszekedések után
  • vizsgadrukk esetén
  • lámpaláz, állásinterjú, közönség előtti szereplésnél is


Rescue Remedy virágok:

  • Rock Rose            - Molyhos napvirág ( túlfokozott izgalmi állapot, pánik megelőzésre és enyhítésre)
  • Cherry Plum         - Cseresznyeszilva (a kontroll elvesztésétől való félelem, kontrollálatlan fizikai tünetek: remegés, izzadás)
  • Clematis              - Iszalag ( segít a jelenben maradni, ájulás, bódulat és révedezés ellen hatásos)
  • Impatiens            - Nebáncsvirág (túlzott cselekvési kényszer, izgatottság, türelmetlenség, ingerlékenység,)
  • Star of Bethlehem - Ernyős madártej (testi vagy lelki szintű trauma feldolgozásának elősegítésére)

 rock rose

Rock Rose
 

cherry plum

Cherry Plum
 

clematis

Clematis
 

impatiens

Impatiens
 

star of bethlehem

Star of
Bethlehem 

Figyelem!

Ha Barátodnak, Ismerősödnek, Gyermekednek vagy bármely Szerettednek, Családtagodnak szeretnél rendelni, akkor ezt is megteheted, de mindenképp az ő tudtával és beleegyezésével történjen! Az együtt választás már fél siker!
Etikátlan dolog úgy adni és alkalmazni az eszenciát, hogy az ember nem is tud róla, hogy szedi egyáltalán!

Aki nem tud vagy nem szeret személyesen beszélni/beszélgetni az érzelmeiről, a belső lelkiállapotáról vagy aktuális problémáiról, azoknak az embereknek úgy tudok segíteni, hogy ráhangolódok a pillanatnyi lelkiállapotukra és a Lelkükre. Mediális úton, a Felsőbb Énjükkel kapcsolatba tudok kerülni/lépni telepatikusan, és az Önvalóján keresztül megkapom azokat a szükséges információkat, ami alapján már össze tudom állítani az ő saját keveréküvegét, pontosan azokkal a Virágeszenciákkal, amire éppen itt és most aktuálisan szüksége van a gyógyuláshoz, az érzelmi felszabadításhoz és kiegyensúlyozáshoz vagy esetleg valamely életterületén való szellemi tovább lépés segítéséhez.
Természetesen akkor, ha ezt az illető kéri és engedi.

Egy keveréküveg, maximum 7 különböző virágeszenciát tartalmazhat, de akár csak egyet is, ha éppen a jelen pillanatbeli lelkiállapot javulása ennyit kíván meg...

 

Az üveg tartalma:
• 30 ml-es, barna üveg, pipettás cseppentővel
• szénsavmentes víz és/vagy Forrásvíz
• pár csepp alkohol a tartósításhoz
• 1 - 7 virágeszencia

A Bach-virágterápiás keveréküveg (30 ml) ára egy órás személyes konzultációval együtt: 8.000 Ft, konzultáció nélkül 5.000 Ft.
Interneten történő megrendelésnél: a 5.000 Ft + a postaköltség.

Mindenképp ajánlott levélként tudom feladni a kész üvegcsét, mert a regisztrált küldemény nem veszik el a postán. A keveréküveg, általában 1 - 2 nap alatt megérkezik. A csomagban mellékelten található az alkalmazásról szóló részletes leírás és még néhány fontos tanács, illetve információ is.

Szeretetteli gyógyulást és sikeres választást kívánok!


saraMagamról - 

2006 - ban végeztem el az Original Bach - virágterápia Level I -es szintjét.
2013 - ban végeztem el az Original Bach - virágterápia Level II-es szintjét - mindkét tanfolyamot Dávid Zsuzsi BFRP, BFAT - Bach-Virág tanár és Terapeutánál.

Több mint 10 éve már, hogy naponta készítem, ajánlom, használom és alkalmazom sikerrel a Bach - virágterápiát, az élet minden területén, az emberek életében is és önmagam/családom számára is.
 

Júlia Sára - eredeti angol  okleveles Bach - virágterápiás tanácsadó
Tel: 06 30/ 446 7878
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 


 


 Fontos!

 Mindenkinek szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy a felsorolt virágeszenciák részletes leírása és ismertetése az eredeti angol vonalat képviselve, a Bach Original Flower Remedies eszenciákra érvényes!

Mind a francia Deva - készítmények és mind a magyar Ulmus Bt. által gyártott virág eszenciák leírásai, hatásai és jellemző NAGYBAN eltérnek az eredeti növények leírásaitól és hatásaitól!

 


                                                                                                                                                                                                            

Nézd meg a virágokat!

Nézd meg a virágokat!

Válaszd ki a virágokat és olvasd el, a hozzájuk tartozó pozitív - negatív érzelmi állapotokat és tulajdonságokat!

* Melyik az, amelyik nagyon tetszik?
* Melyik az, amelyik nagyon nem tetszik?

Kattints rá és olvasd el!
 

1-agrimonia-serverola msolata 2-populus tremula_aspen_23-06-06_msolata 3 -images 4-CENTAURY msolata  cerato
cherry plum chestnut budd 8-chicory clematis 10-crabapple msolata
11-elm msolata 12-gentian msolata gorse 14-heather msolata Holly
16-honeysuckle msolata 17 -images 26-e-Impatiens-glandulifera-2-Balsamine-geante msolata_2 19-larch msolata 20-mimulus _msolata
21-Sinapis arvensis_IMG_0988_msolata 22-quercus-robur-le-azinovjev msolata 23-olive msolata 24-pinus sylvestris_msolata 25-red chestnut_msolata
26-Helianthemum nummularium-_msolata_2 brazil-waterfall1 msolata 28-Scleranthus 29- star 30sweet chestnu
31 -verbena szőlő dio 34-water violet_msolata 35-Horse Chestnut_flowers_msolata
36 -bromram2_msolata 37 -800px-Rosa_canina_6_msolata 38-salix    

 

 Mindenkinek szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy a felsorolt virágeszenciák részletes leírása és ismertetése az eredeti 
angol vonalat képviselve,
a Bach Original Flower Remedies eszenciákra érvényes!

bach-lg

1. AGRIMONY (Apró Bojtorján) - Az őszinteség virága

agrimoniAjánlom annak, aki: 

  Nem őszinte önmagával sem és a környezetével sem, kifelé vidám ember, holott belül feszült, ideges,szomorú, magányos és szorongó
 Inkább a társaságban érzi jól magát és nem egyedül, mert problémáit így feledteti önmagával
 Ügyesen leplezi a lelkében háborgó félelmeket, szorongásokat, zaklatottságot és bizonytalanságot még önmaga elől is
 A belső gondjai enyhítésére gyakran alkoholhoz, droghoz vagy más szenvedélybetegséghez menekül
 A végsőkig fenn akarja tartani a „minden a legnagyobb rendben" látszatát, mindenáron vidámnak, gondtalannak és boldognak tetteti magát
 Magányos, ám mégsem akar szembesülni életével, helyzetével, állapotával, menekül a szembenézéssel
 A külvilág egy idő után észreveszi viselkedésének merev, görcsös és mesterkélt mivoltát és a humoros álarc, hazug maszkká változik. Ilyenkor menekül az alkoholba vagy keres más tompító eszközöket
 Gondjairól nem vesz tudomást, kerüli a konfliktusokat, túlságosan érzékeny a környezet diszharmóniájára, (mert benne az van), így igyekszik békét teremteni önmagán kívül
 Lelki gyötrelmek, problémáit, gondjait elrejti mások elől, melyről nem szívesen beszélnek. Nyugtalan, zaklatott, keresi a helyét a világban     
 Menekül önmaga és az önfelvállalás elől is
 Szerepet játszik, álarcok mögé húzódik. Kerüli, hárítja a nehézségeket, a problémákat, mintegy tudomást sem akar róluk venni.

Pozitív potenciálja:

- Őszinteség, belső nyugalom/nyugodtság, nyíltság, konfrontációs képesség, bölcsesség,

- Szembesül a pozitív történésekkel, ettől erősödik a hite. Vidám derűs alaptermészetű, igazi harmónia és belső béke jellemzi. Őszintén  optimista, bölcs diplomata, ügyes békebíró.

- Ez a virágesszencia felszabadítja az elmét és a lelket a nyugtalanság és a szorongás alól, és megengedi a jelen pillanat örömeinek a felismerését és igaz megtapasztalását.

- Segít felvállalni a belső –külső konfliktusainkat és felébreszti az önmagunkkal és másokkal szembeni őszinteség erényét.

- Nyitottabbá tesz, erőt ad szembenézni a feladatainkkal, a tanulni és tapasztalni valóinkkal. Az Apróbojtorján, a természetesség és a becsületesség eszenciája. Belső harmóniát, mélyen megélt örömöt teremt.

- Feloldódik a szorongás, ami sokszor az érzelmek elnyomása vagy tagadása eredményképp alakult ki, még ha ez a viselkedési mód, etikai vagy szociális normák megtartásából vagy a belső békemegteremtésének a vágyából fakad is.
 

2. ASPEN (Rezgőnyárfa) - A sejtelem virága

2-aspen2-populus tremula_aspen_23-06-06Ajánlom annak, aki: 

 Sejtelmes és ismeretlen okokból adódó félelem, hogy valami rossz, szörnyűséges dolog fog történni, amit az ember még meg sem tud fogalmazni, borzongás, rossz előérzet
 Nem valós, alaptalan és megmagyarázhatatlan szorongással teli félelem és veszély érzet akár éjjel, akár nappal is jelentkezhetnek, minden alap és kiváltó ok nélkül
 Túlzott érzékenység különböző energiákra, rezgésekre, jelenlétekre
 A gyerekek éjjel félnek a sötétben aludni és egyedül maradni, de nem tudják, hogy miért és mitől félnek,  továbbá nagyon hatásos a képzelgéseknél, túlműködő fantáziálásoknál, a hiedelmeknél is
 Babonaság, üldözési mánia, pánikbetegségnél, iszonyatoknál, fóbiáknál és hallucinációs állapotoknál is nagyon jól használható

 Gyötrő, félelemmel teli gondolatok, rémálmok, túlzott negatív képzelgés – képzelőerő
  Intuitív, spirituális és művészi lelkületű embereknél is előfordulhat a túlérzékenység hatására, amikor az elme túlságosan nyitottá, fogékonnyá és befogadóvá válik a külső hatásokra, az ismeretlenre, az élet láthatatlan oldalára, a tudattalannak nevezett síkokra és különböző rezgésekre.
 Ilyenkor, az innen eredő másfajta - ismeretlen benyomások félelemmel töltik el az embert, és a megfelelő értelmezés hiányában kialakul a szorongás, a rémület és pszichikus zavarok is.
 

Pozitív potenciálja:

 - Fejlett, tudatos érzékelő-képesség, ismeri a különleges érzékenységét, és tud vele bánni. Félelem nélkül, bizakodva halad előre, mind tudatosan és tudattalanul is.

- Képes finomabb tudatsíkokba belehelyezkedni és felfogni a komplex összefüggéseket. Az ember tudatában van a szenzitív képességeinek és tudatosan tudja kontrollálni, használni és kikapcsolni. Nem fél a különleges helyzetektől, kihívásoktól és élet feladatoktól.

3. BEECH (Bükkfa) - A tolerancia virága

3-beechAjánlom annak, aki: 

 Intolerancia, hajlamos a túlzott kritizálásra, ítélkezésre, irányításra. Nehezen, vagy észre sem veszi a jót, a szépet. Hajlamos az arroganciára, hibát keres és talál is mindenben.
 Az ember negatív bükkfa állapotban a türelmetlenség és a teljes elfogadás szélsőségei közt ingázik
 Az egyik véglet, amikor az érzelmi intolerancia válik dominánssá és gátlástalanul kritizál szavakban, másokban és neki nem tetsző dolgokban, nagyon hamar meglátja a rosszat, a kivetni valót
 A másik véglet, amikor az intoleranciás érzelmeit már csírájában elfojtja és látszólag végtelenül elfogadó, nagyvonalú és túlságosan megértő
 Nagyon merev, változásra nehezen hajlandó, aki képtelen feladni a másokról alkotott véleményét, még akkor is, ha a másik már régen megváltozott
 Nem ismeri fel és nem tudja elfogadni, hogy minden emberkülönböző, más és más adottságokkal, képességekkel és életcéllal rendelkezik
 Többet gondol magáról, mint másokról, ezáltal feljogosítva érzi magát, hogy mások életét, cselekedeteit lenéző módon bírálja
 Túlzott magabiztos és fölényes viselkedésével, arrogáns magatartásával, embertársai fölé helyezkedik
 Túlzott felsőbbrendűség, becsmérlés, fölényesség és ingerlékenység jellemzi, az ok/eredendő probléma, a másokkal való megmérettetéstől való félelem, és az ebben gyökerező csalódás és kudarc emlékek érzelmi lenyomata
 Érzelmileg behatárolt világban él, gondolkodásmódja szűk határok között mozog, ez határozza meg az érzelmi erejű intoleranciáját
 Másik véglet, ha az ember annyira elnyomja érzelmeit, hogy soha meg nem kockáztatná a mások kritizálását, bírálását, címkézését és különbözőségeinek a szóvá tételét.


Pozitív potenciálja:

 - Éleslátás, jó ítélőképesség, különbséget tud tenni a dolgok között. Nem kritizál, belátó és felismeri a másik ember lelki/szellemi fejlődési állapotának pillanatnyi tanulnivalóját és szakaszát.

 - Kritikája konstruktív és bele érző, a bírálatot is elfogadja. Tolerálja a más gondolkozásúakat, erősségeikkel és hibáikkal együtt.

 - A negatívum mögött felismeri a pozitív fejlődés lehetőségeit, türelmes, bölcs és belátó már.



4. CENTAURY (Kisezerjófű) - A szolgálat virága

4-CENTAURYcentauryAjánlom annak, aki: 

 Gyenge akaratú, túl engedékeny, mások uralkodnak fölötte. Félénk, zárkózott és befele forduló. Hajlamos elfogadni olyan dolgokat, ami neki nem jó, ezáltal könnyen kihasználhatják, visszaélhetnek a jóindulatával és a bizalmával
 „Lábtörlő" típus, elfogad olyan dolgokat és helyzeteket, amik számára nem jó
 Az eltúlzott önzetlenség és önmaga teljes feladása meggátolja valódi céljai elérésében, ami gyakran párosul, egy sokkal erőteljesebb, dominánsabb személy áldozatul esésének
 Sokszor mások igényeit tartja fontosabbnak és szem előtt, háttérbe szorítva saját magát
 Negatív CENTAURY állapotban az illető nehezen ismeri fel saját érzéseit, igényeit, fájdalmait, és egyre inkább vonzódik mások szükségletei és fájdalmai felé
 Azonnal megérzi, hogy mit várnak el tőle, és nehezen tudja megállni, hogy ne teljesítse, gyakran annyira azonosul az erősebb személyiség jellegzetességeivel (beszédstílus, szokások, reakció minták), hogy azok már az ő megnyilvánulásaiban is észrevehetőek
 Nem ismeri fel sem lelki, sem testi teljesítőképességének a határait, és ezeken felül akar teljesíteni
 Hajlamos a belső világának egyensúlyát mások igényeinek kiszolgálásától függővé tenni, ami ha tartósan fennáll, akkor az illető kényszeres szolgálatát és segítését képtelen már nem követni
 Függőségi problémák, párkapcsolati szimbiózisok, manipulációs – zsarnoki befolyások legfőbb oldó szere a kisezerjófű.


Pozitív potenciálja:

- Ismeri igényeit, és teljesíti kitűzött élettervét.

- Tudja, mikor és miért mondjon igent, máskor pedig nemet. Könnyen beilleszkedik a közösségbe, de identitását mindig megőrzi.

- Szerényen és bölcsen szolgál, belső célkitűzései, választásai és döntései szerint él.

 

 

5. CERATO (Kékgyökér) - Az intuíció virága

cerato
Ajánlom annak, aki:

 Tanácsot keres, saját igazában, ítélőképességében és érzéseiben nem bízik, ellenben tekintélyt tisztelő a magatartása és viselkedése kifelé. Belső bizonyosság hiánya és az önbizalom hiánya önállótlanságot, bizonytalanságot és döntésképtelenséget eredményez nála tartósan.
• Megérzéseiben kételkedik, teljes vagy részleges önbizalomhiánynál, kételkedésnél is nagyon hatásos ez a virágszencia.
 Nincs elegendő önbizalmuk és hitük, hogy saját döntéseiket meghozzák, ilyenkor hajlamos lehet az ember, hogy folyamatosan és rendszeresen mások tanácsait keresi, fűhöz – fához szaladgál, melynek következtében összezavarodottság léphet fel, a sok véleményés tanács miatt.
 Túlzottan a tanulásra, a felkészülésre koncentrál és erre összpontosítja energiáit, folyamatosan különböző tanfolyamokra jár, képzi magát, mindent cak elméletben akar megtanulni, kipróbálni. Nem elég magabiztos, hogy kilépjen az Élet színpadára őszintén, és ott élő tapasztalatokat szerezzen, hanem mániákusan információkat gyűjt, ismereteket és tudást szeretne felhalmozni, amit mindez után nem akar hasznosítani és alkalmazni.
 Sok időt tölt el az őt foglalkoztató kérdésekkel, lelki teherbírása azonban csekély, általában a részletekben bent ragad, így előre haladása az életében igen lassú.
 Nagyon szeretné az élet rejtett oldalát is megismerni, spirituálisan fejlődni és kapcsolatokat teremteni, de úgy érzi, addig ez nem sikerülhet, ameddig egy bizonyos szintet nem ér el ebben, ezért mindenki mást hajlamos maga fölé helyezni, saját magát meg alul értékelni.
 Nincs belső bizonyosság, magán kívül keresi a válaszokat, nem tud, vagy nem mer kiindulni a megérzéseiből, újra és újra visszaigazolást vár és keres, még azokban a dolgokban is, amik biztosak számára.
 Állandóan kérdez, túlzottan ad mások véleményére, félelem a váratlantól és a spontán döntésektől.
 A negatív CERATO állapot akkor alakulhat ki, amikor az embert nem fogadják el szeretettel, szeretetteljes elfogadást nem mutatnak feléje általában gyerekkortól kezdve, így visszaigazolás nélkül bizonytalanságban marad, ahol megfelelni és bizonyítani akar, szinte mindenkinek.


Pozitív potenciálja:

- Intuitív, érdeklődő, intenzív tudásszomj hajtja. Gyorsan kialakítja saját véleményét.
- Belső hangjától vezetteti magát, bízik önmagában és kitart hite és döntései mellett. Rugalmas, éber és befogadó.

- Képes egyedül meghozni a döntéseit és meg meri lépni a fontos lépéseket is.

6. CHERRY PLUM (Cseresznyeszilva) - A higgadtság virága

6-cherry plum6-Prunus cerasifera_NigraAjánlom annak, aki: 

 Félelem az elme túlterhelésétől és a józanész elvesztésétől  
 Pánik, hisztéria, túlfeszített idegrendszer
 A negatív CSERESZNYESZILVA állapotot pszichés túlfeszítettség jellemzi, erős, intenzív félelemmel, irracionális gondolatokkal
 A probléma gyökere az, hogy az ember nem képes megélni az érzelmeit és az érzelmekből fakadó indulatokat, értetlenségeket elfojtja
 A ki nem élt, ki nem mutatott belső feszültségektől az ember belül forrong, mint egy kitörésre váró vulkán
 Fél, hogy nem tudja kontrollálni cselekedeteit, fél hogy elveszti az önuralmát és olyat tesz, amit később megbánna
 A növekvő belső nyomás általában robbanásszerűen ki is szokott törni, csak sokszor nem a megfelelő helyen és időben
 Az ember úgy véli, hogy nagyfokú kontrollra és önmegfigyelésre van szüksége, mert ha utat enged a felgyülemlett – elfojtott negatív érzéseinek, akkor olyan dolgokat is megtenne, amit normális körülmények között soha sem
 Erőltetett nyugalom, félelem az önuralom és a kontroll elvesztésétől
 Feszültség, merevség, görcsösség, mély elkeseredettség pillanatok, dühkitörések, kétségbeesettség, pattanásig feszülő idegek, lekapcsolódott tudati állapot
 Félelem a teljes összeomlástól, az őrülettől és attól, hogy kárt tesz valakiben, valamiben, önmagában
 Öngyilkossági gondolatok, hisztérikus – agresszív, önkívületi állapotok, pánik és sokkos állapotoknál is nagyon hatékony
 Idegesség, nyugtalanság, idegi kimerültség, remegések, rángások, rángatózások, erős görcsök bárhol a testen belül és kívül.
 

Pozitív potenciálja:

-  Bátorság, erő, higgadtság. Érzéseit el tudja fogadni bármi is, legyen és megfelelően tudja kordába tartani, ki tudja fejezni.

- Mélyen alámerül a tudatalattijába, és az ott nyert benyomásokat, tudatos felismerésként alkalmazza az életében. Így hatalmas szellemi erőtartalékokhoz kapcsolódik.

- Stabilizált higgadtság, tudatosság és önkontroll, bármilyen körülmények között is.

 


7. CHESTNUT BUD (Fehér Vadgesztenye Rügy) - A tanulás virága

7-chestnut bud-aesculus_hippocastanum_12chestnut buddAjánlom annak, aki:  

  Lassú az életleckék felismerésében, lassan tanul a hibáiból, ezért ismételten, újra és újra elköveti azokat
 Megszűnne az ismétlődés, ha lassítana a tempón és levonná a megfelelő következtetéseket
 Élete, során újra és újra fut bizonyos köröket, amikor már megtörtént, akkor ismeri fel, hogy ismét hibázott. (Vagy akkor sem.)
 Gyors, kapkod, nincs ideje tanulni sem a saját, sem a mások hibáiból
 Nehezen figyel, nehezen mélyed el dolgokban, koncentrációs és tanulási nehézségek, álmodozások, képzelgések
 Éretlen a személyiség, az elme túl izgatott és nyugtalan, ez miatt nem tud a Jelenben lenni
 Mivel belső gondolat világa nem áll összhangban tetteivel, gondolatban mindig máshol jár, aktuális cselekedeteihez képest
 Az életen is csak átsiklik, a felszínen marad, nem mélyed el, sokszor képtelen másokra figyelni
 Érzelmei vezérlik –pozitívak és negatívak egyaránt – azok uralják a személyiségét, ész nélküli cselekvés
 Érzelmi kiegyensúlyozatlanság, érdektelenség, figyelmetlenség, fásultság, feledékenység, naivitás, dacos – kihívó, infantilis viselkedés jellemzi
 Hiányzik az integrálás képessége, a tapasztalatok és tanulások beépítése a mindennapokban
 Gyorsaság, szétszórtság, kapkodás, hamar maga mögött hagyja a feladatait és problémáit, egy lépéssel mindig a jelen pillanat előtt jár, menekül az események elől, nehogy a mélyére kelljen néznie.


Pozitív potenciálja: 

-  Szellemileg friss, élvezi a tanulást. Igyekszik mindig gyarapítani tudását, időt és nyugalmat szánva rá. Naponta megfigyeli magatartásmintáit, és reakcióit, abból is tanul, hogy mások magatartását elemzi.

 - Egyre korábban látja meg az összefüggéseket, az egyes helyzetekbe előre felismeri a lehetséges tévedéseket. Mindennapi tapasztalataiból a legjobbat hozza ki a maga számára.


8. CHICORY (Kék Katángkóró) - Az anyaság virága

8-chicorychicoryAjánlom annak, aki: 

 Hajlamos a túlzott birtoklásra, önzőségre, követelőzésre, állandóan kijavítja azt, amit helytelennek gondol, mindig talál másnál valamit, amit rendbe akar hozni
 Jellemző a majomszeretet és a magához láncolás, birtoklási vágyának kiélése miatt
 Ön-centrikus, erős akaratú, nem veszi észre a sokszor túlságosan fojtogató szeretetét
 Az ember szeretne másokról gondoskodni,, de ezt saját elképzelése szerint teszi, saját magát a középpontba helyezve, igyekszik, hogy mindig a középpontban legyen
 Látszólag mindent megtesz másokért, ápol, gondoskodik, önfeláldozóan segít, támaszt nyújt, de elvárja, hogy környezete elismerje tevékenységét és dicsérjék
 Nélkülözhetetlenné próbálja tenni magát, szükségtelenül sokat és olykor feleslegesen túlhajszolva, dolgozva önmagát, és hálátlanságot hangoztatva, ha mindezt elutasítják, vagy nem értékelik kellőképpen a fáradozásait
 Azt hiszi, úgy érzi, hogy sosem szerették őt, ezért mindent megtesz, hogy kicsikarjon a környezetéből szeretetet, hajlamos néha érzelmi zsarolással, önmaga sajnáltatásával, másokon való uralkodással és különböző manipulációs eszközökkel
 Figyelemre, elismerésre, elfogadásra, közelségre vágyik, hogy szorosan magához kössön másokat, így elkerülve a fájdalmas magányosságot és szeretetlenséget, amit a személyisége túlzott önközpontúsága miatt nem tud elérni egykönnyen
 Folyton megjegyzéseket tesz, mindent felró, nehezen bocsát meg, könnyen megsértődik, duzzog, könnyekre fakasztja mások hálátlansága, figyelmetlensége, részvétlensége, jótetteit ráerőlteti másokra
 Rendszeresen felemlegeti mások tartozásait, hatalmi játékot játszik, elrettent, megfélemlít, birtokol, szemrehányó, bosszús, és önsajnálatot kelt, hogy megvigasztalják, ő vele foglalkozzanak végre
 Nehezen adja fel a másokkal való törődést, mint szerepet, nehezen enged el, nehezen áll félre, kicsinyes, veszekedős, szeszélyes, megvető
• Ha régóta fennáll egy a negatív lelki állapot, hajlamos, hogy az ég világon semmi sem tudja őt megörvendeztetni
 Gyermekeknél is gyakran előfordul ez az állapot, amikor az akaratukat zsarolással, makacssággal, verekedésekkel, szándékos rongálással, baj-csinálással és állandó figyelem felhívással próbálják érvényesíteni
 Az esszencia, színlelet betegségeknél is segítséget, segíti a viszonzásvárás nélküli szeretet felébredését és kialakulását, valamint a követelőző szeretettől eljuttat egészen az egészséges önzetlen, önfeláldozó szeretetig.

 

Pozitív potenciálja:

-  Magától önzetlenül ad és nem vár viszonzást. Tiszteletben tartja, hogy mindenkinek saját élettervét kell teljesítenie, szabadon.

 - Kordában tudja tartani érzelmi igényeit. Képes az elengedésre, az élni hagyásra. A Teljességből merít, szeretettel és igazi odaadással törődik másokkal.

 

9. CLEMATIS (Erdei Iszalag) - A realitás virága

clematisAjánlom annak, aki: 

Álmodozó, közömbös, figyelmetlen, fásult, feledékeny, nem a Jelenben él, hanem egy álomvilágban vagy fantázia világban, gyenge, erőtlen a gyökércsakrájuk, úgymond „lebegős" emberek
 Nem tudják a gondolataikat formába önteni, lehozni, manifesztálni, nem tudják a kreativitásukat és önmagukat megvalósítani, álmodozik, a jövő boldogságára vágyik, olyan világra, amit most nem engedhet meg magának
 A jelen történéseivel és a problémákkal nem akar szembe nézni, ez egyáltalán nem érdekli, inkább gondolat világában él, mint a cselekedeteiben
 Az ISZALAG típusú személy, nagy művészi tehetséggel és képességgel rendelkező ember, aki hajlamos a különcködésre, a túlzott romantikára, a szórakozottságra, felületességre, felsőbbrendű magatartásra és a olykor a föld fölött fél méterrel való járásra
 A valóság, túl fájdalmas, könyörtelen, nehéz, lassú és rideg neki, ezért nem engedi túl közel magához, inkább légvárakat épít és a fantáziavilág magasságaiba menekül
 Mind a gyerekeknél és mind a felnőtteknél sok módja van a menekülésnek: számítógépes játékok, film sorozatok, szerencsejátékok, az evés kényszere, a takarítás, hosszan tartó telefonálási kényszer, olvasás, amik egy boldog, gond nélküli képet kínálnak nekünk
 A diákok körében is jelentkezik a negatív ISZALAG állapot, réveteg tekintet, energiahiányos – fáradt állapotok, aluszékonyság, ájulás, látás és hallás problémák, kábultság, közönyösség, szórakozottság, közömbösség, a tanulás háttérbe kerülése a szórakozás javára, nem motivált,- egyhangú hétköznapok, hetek, hónapok...,
 A személyiségnek nincsenek heves megnyilvánulásai, képtelen figyelni, érdeklődni, koncentrálni, emlékezni, szinte üres fejűnek érzi magát, érzelmi passzivitás az érzelmek sérülésétől való félelem miatt
 Az ISZALAG segít kifejleszteni a szabad, kreatív értékeket, képességeket, adottságokat, összekapcsol a létezéssel, a világgal, a Jelen állapottal és a jelennel való tudatos kapcsolatot
 Segít megtalálni a jelentőségteljes elfoglaltságot, értékelni a pillanatot, felismerni a lehetőségeket, erősíteni a koncentrációt és a felfogó képességet
 Megmutatja, hogy a boldogság itt van a Jelenben, és igenis elérhető!:)

 

Pozitív potenciálja:

- Reális észlelés, konkrét perspektívák az életben, a megvalósíthatóra összpontosít.

 - Álmodozik, és álmait képes valóra is váltani. Az alkotó Élet gazdaggá és érdekessé teszi a mindennapjait. Kiéli külső és belső kreativitását, különös érzékenységgel észleli a formákat, hangokat, színeket, illatokat.

 - Jelen van minden szinten. Tudatosan figyeli önmagát, és nem ragad le a múlt és jövő időtartományaiban sem.

 - Képes kezében tartani a sorsát és életét. Felismeri a körülötte levő fontos lehetőségeket, melyek előre viszik és gazdagítják életét.

10. CRAB APPLE (Vadalma) - A megtisztulás virága

10-crabappleAjánlom annak, aki: 

 Túlzottan tisztátalannak érzi önmagát, Ön- undor, ön-gyűlölet ön el nem fogadás, minden szinten
 Zavarja, és nem szereti testének a kövérségét, soványságát, a pattanásait, anyajegyeit, szeplőit, tökéletlenségeit
 Félelem az összes betegségektől, a fertőzésektől, és minden tisztátalan dolgoktól, a piszoktól, a rovaroktól, az állatoktól
 Tisztátalan, „bűnös", szennyes gondolatait, vágyait és érzéseit mind saját maga, mind a társadalom számára elfogadhatatlannak tartja
 Erős, sürgető kényszere, a mindezektől a szennyezettségektől megszabadulni, elfojtani, megtisztulni
 Másik véglet, ha a külvilágnak akar minden áron megfelelni, a környezet elvárásainak, ezért magát rendetlennek, tökéletlennek, alul értékeltnek, piszkosnak érezheti, amit folytonos takarítással, tisztító kúrákkal, fogyókúrákkal, rendrakással kompenzál
 Szélsőséges esetekben jellemző a hosszan tartó kézmosás, túlzott tisztálkodás, takarítás, a tisztító szerek túlzott használata, a külvilággal és minden „idegen" tárggyal, emberrel, eszközzel való érintkezés, nagyfokú érzékenység és allergia, minden szerves és szervetlen anyagra
 A negatív CRAB APPLE állapotban az ember a szexualitással, a testi folyamatokkal való találkozás (csókolózás, izzadás, szoptatás, ürítés...) szemben undort érez
 Elveszti az Élet, a Test fontos dolgainak a felismerésének a képességét, a személyiség túlzottan a lélek bizonyos szégyenteljes, tisztátalan, kellemetlen területére fókuszál, elveszik a részletekben, ahelyett, hogy egészben próbálná meg a látni a Valóságot
 A hypohonder emberi megnyilvánulások is ide tartoznak
 Segít az anorexia, a bulimia, az akne, az ekcéma és minden testi sebek, sérülések és bőrproblémák megtisztításában és lelki kiváltó okainak a megszüntetésében.

 

Pozitív potenciálja:

- Tudja, hogy a rend mindig csupán átmeneti állapot lehet. Rendet tart kívül és belül. Látja és felismeri már, hogy mi a fontos, és csak ezzel foglalkozik.

 - Teljes mértékben elfogadja és szereti Önmagát. Összetett történésnek tekinti az eseményeket, nem értékeli túl az egyes részleteket. Jó érzéke van a magasabb Rend és a nagyobb összefüggések iránt.

 - Jól érzi magát a bőrében. Nyugalom, nagyfokú béke és elégedettség érzései vannak.

 

11. ELM (Szilfa) – A felelősség virága

Ajánlom annak, aki: 11-elm11elm

 Felelősséggel túlterhelt, átmenetileg úgy érezheti az ember, hogy alkalmatlan a feladatai elvégzésére. Elege van, valamiből, vagy valakiből már túl sok, nem bírja tovább. Túl sok a feladat, túl sok a felelősség, mindenből túl sok...
 úgy érzi, a feladatok meghaladják erejét, váratlanul és hirtelen elbizonytalanodik a saját képességeit illetően, kimerültség, gyengeség, erőtlenség, döntés hozatalbeli problémák is jellemzik

 a túl sok munka és túl sok stressz, amikor az élet nagy felelősséget, kihívást és elvárásokat állít az ember elé, főleg ha túl nagy célokat és dolgokat akarunk megvalósítani
 gyermekkorban alakulhat ki a tartós szilfa-állapot, amikor a gyerektől túl sokat várnak el, túl sokat követelnek, aki azért teljesít, hogy folyton dicsérjék őt...
 a cseppre szükség van akkor is, amikor az ember nem a soron következő lépésre figyel, hanem túlságosan előre tekint, a jövőben „él", gyorsan haladna előre, de nem tud
 továbbá amikor túllelkesedés párosul a hatalmas kötelezettség tudattal, ekkor az ember hajlamos beleveszni a részletekbe, mert mindent jól akar csinálni, pontosan, aprólékosan, így nem a kellő mértékben és ütemben történik a lelki és szellemi fejlődése
 szorongás, aggódás, kimerültség, szellemi túlterheltség és fáradtság, kétségbeesés, idegi feszültségek, pánik,
 önértékelési válság állapot, amikor az illető ki van égve és nem tud teljesíteni, nem tud alkotni, kreatív lenni. A tökéletességre való törekedés általi kimerülés és fásultság
 a szilfa egy másik aspektusa a kötelességtudattal párosuló lelkesedés. Túlvállalás, aminek következtében a stressz állandósul az ember életében és komoly betegségeket idéz elő (manager betegség)
 minden feladat egyszerre túl nagy, túl sok és túl megerőltetővé válik. Aggódás, szorongás, reménytelenség és kilátástalanság érzések is jelentkezhetnek.
 

Pozitív potenciálja:

- Rátermett, felelősségteljes, megbízható. Fel tudja mérni, mennyit tud vállalni, és mit ruház át másokra.

-Tudja, hogyha a legjobbat nyújtja, a kellő pillanatban megjön a segítség. Átérzi a felelősséget önmagáért is.

- Megtanul időt adni magának. Képes megtartani a belső nyugalmát, higgadtságát, pozitív szemléletét. Optimálisan ossza be az idejét, feladatait már nem görcsösen, sietve és egyszerre akarja elvégezni, hanem lépésről - lépésre.

- Kér és elfogad segítséget a környezetétől és a külvilágtól. Tudatában van fizikai szükségleteivel, határaival és képességeivel, tisztán fel tudja mérni a teherbírását és ha kell át tudja adni egy részét a munkájának.

 



12. GENTAIN (Őszi Tárnics) – A hit virága

12-gentiangentianAjánlom annak, aki: 

 Lehangolt, csüggedt és túlzottan kételkedik mindenben és mindenkiben. Hamar és könnyen befolyásolható, a bizalom és önbizalom hiány orvosa.
 A múltban ért, mély nyomokat hagyott kudarcélmények, csalódások, sikertelenségek miatt is kialakulhat ez a lelki állapot, felszíni depresszió is előfordulhat.
 A hit hiánya bizonytalanságot, kedvtelenséget és feladás érzést eredményez, aláássa az illető azon képességeit, amelyek elősegítenék az élet viszontagságaiban való helytállást.
 Bizonytalanság, kishitűség, szkepticizmus, gyakori rosszkedv, szomorúság, csüggedtség, kétségbeesettség, pesszimizmus, visszahúzódás.
 Az egyén a hétköznapi akadályokat sorscsapásként éli meg, kételkedik önmagában, az elérhető sikerekben, a képességeiben, a kitartásában, és a cél fontosságában.
 Az életét rossznak, nehéznek, fájdalmasnak és sok esetben negatívnak látja, szinte eleve kudarcot vár, borúlátó,  és csalódásokkal teli emlékei vannak.
 Gyermekeknél különösen azoknál hatásos az eszencia, akik kisebb-nagyobb iskolai kudarcok hatására elvesztették hitüket és kedvezményező képességüket, félénkké és visszahúzódóvá váltak.

Pozitív potenciálja:

- A tárnics az akarattal, a reménnyel és a megvalósítással áll kapcsolatba. Erősíti az akaratot, a szándékot és a céltudatosságot.

- Bátorságot és kitartást ad, állhatatossá tesz, a felmerülő nehézségek ellenére is optimistább életszemléletet alakít ki.

- Az akadályokat és csapásokat próbatételnek fogja fel, és mindig összeszedi a bátorságát egy újabb nekifutáshoz.  Megingathatatlanul hisz benne, hogy a nehézségek ellenére, minden úgy lesz, ahogy lenni kell. 

- Tudja, hogy minden problémára van megoldás. Megerősít és felbátorít másokat. Megérti a veszteségek és a kudarcok jelentőségét és a személyiség fejlesztő aspektusait.

- Könnyen alkalmazkodik a külső körülményekhez, az akadályok nem szegik kedvét, töretlenül halad előre. Optimistán, bizakodva tekint a jövőbe, nem adja fel, újra és újra próbálkozik.

13. GORSE (Európai Sülzanót) - A remény virága

gorse13-Gorseee msolataAjánlom annak, aki:  

 A reményvesztettség, kétségbeesettség, elbátortalankodottság, borúlátás, sikertelenség és hitehagyottság ellenszere. Elvesztették a hitüket, nem látják a kiutat. Jellemzi még a lemondás, a feladás, a teljes elszigetelődés, a közömbösség és a beletörődés is.
Negatív sülzanót állapotban lévő ember már nem is próbálkozik, lelkileg elfáradt, kiábrándult, kiégett, feladja a harcot, az újabb próbálkozást és ezzel együtt a reményt is.
 Nincs ösztönző - serkentő erő, nem találja sem a kiutat, sem a megoldást. Ezáltal elveszti érdeklődését, nyitottságát és a kapcsolatát a külvilággal, és magával az élettel.
Minél hosszabb ideig a tart ez az állapot, annál jobban rögzülnek a káros hatások, a negatív gondolatok, passzív életkedv és mondatok: "nincs remény", "nincs értelme", semmi esély". Erre különösen vigyázni kell, mert gyakorlatilag erre programozza az ember az elméjét, amit megteremt magának.

 

Pozitív potenciálja:

 Sohasem adja fel a reményt, újra és újra bizakodik. El tudja képzelni, hogy valahogy minden jóra fordul majd. Tudja, hogy sosem késő változni és változtatni valamit az életében.  
• Nehéz helyzetekben is felismeri a kibontakozás és tanulás adta lehetőségeket. Reményt és bizakodást visz mások életébe is ezzel példát mutatva nekik, a nehéz élethelyzetben.
 Az ember észreveszi és megragadja az élet nyújtotta lehetőségeket, ledönti a korlátokat és kitör a mozdulatlanságból.
 A teljes feladástól elvezet a belső bizonyosságig, a kezdeményezésig, az élet szeretetéig és igenléséig.

14. HEATHER (Hangafű) - Az identitás virága

14-heatherheatherAjánlom annak, aki: 

 Egyik véglet: túl sokat gondolkodik, pörög a feje, csacsog ez elméje. Nem tud lazítani, túlságosan beletemetkezik a munkába, aminek hatására, egyedül marad. Munkamániás.
 Bizonyítani akar önmagának, a környezetének és a világnak is. Erősen önközpontú gondolkodású, teljesen kitöltik az életét a saját gondjai, gondolatai. Jellemezheti még a külső-belső beszédkényszer is.
Nem tud és nem is akar másokra odafigyelni, másokat meghallgatni, mások felől érdeklődni és nyitni, ezt olykor nagy erőfeszítések árán képes ritkán megtenni, felszínes érdeklődés.
 Amennyiben introventált alkatról van szó, akkor egyáltalán nem jellemzi a túlzott beszédesség, ilyenkor a figyelmet más úton szerzi meg: szándékosan elhallgat fontos dolgokat, információkat, így vonja magára az emberek figyelmét.
 Kialakulásának oka és gyökere a gyerekkorban keresendő, amikor valakit sokat hagytak magára, és nem kapott elég odaadást, szeretetet, figyelmet és érzelmi törődést.
 Negatív hangafű állapotban lévő ember a kisebbrendűségi érzését úgy próbálja meg kompenzálni, hogy folyamatosan előtérbe helyezi magát.
• Másik véglet: nagyfokú én-központúság jellemző. Az ember csak magával képes foglalkozni, saját problémái, történései, emlékei, betegségei teljesen kitöltik gondolatvilágát, és erről szinte egész nap bárhol és bárkinek mesél.
 Mindent el akar mondani másoknak, folytonos beszédessége, bő beszédessége által terheli környezetét és szeretteit, akik nehezen viselik fárasztó természetét és egy idő után képtelek őt tolerálni és elviselni.
 Magányossága pont ebből adódik, hogy ha látja, hogy menekülnének előle, akkor ő megragadja áldozatának a kezét, vagy nem ereszti el a kézfogást, közel hajol, szinte az arcába beszél másnak, hogy így adjon nyomatékot a mondanivaló és ő maga fontosságának.
 Mindig a figyelem középpontjában akar lenni, mások szükségleteit figyelmen kívül hagyja. Belülről egyfajta késztetést érez, hogy elmondjon mindent, kiöntse a lelkét. 
 Az eszenciára a legnagyobb szüksége annak van, aki sérelmeit, érzelmeit nehezen fejezi ki, akit túlságosan lefoglal az önmagával való törődés, a munkájába való menekülés, ahol tud bizonyítani és az újabb sikereiről és eredményeiről beszélni. Sokszor a környezetének ez azért sok, mert csak egyoldalú az ember gondolati iránya és tárgya, így lassan elszigeteli magát másoktól, amiből a magánya adódik.


Pozitív potenciálja:

- Tudja, hogy egy belső irányítás gondoskodik róla, akitől mindent megkap, ami a fejlődéséhez szükséges és fontos.

- Odafigyel másokra, önzetlen, képes másokat is meghallgatni. Segítőkész, megértő és mély beleérző képességgel rendelkezik. Tudja már, hogy mikor beszéljen és mikor hallgasson.

- Az eszencia segít az önkifejezésben, abban, hogy az ember a megfelelő időben, a legjobb módon nyilvánítsa ki érzéseit és ne zúdítsa másra a problémáit és a benne működő gondolatokat.

- Segít elfogadni és meghallgatni másokat. Nyitottá, együttérzővé, türelmessé és érdeklődővé tesz.


15. HOLLY (Magyal) - A szívet megnyitó virág

HollyAjánlom annak, aki: 

 Elfojtott érzések, zaklatottság, irigység, düh, gyanakvás, harag és piszkálódás a jellemző személyiség forma. Féltékeny, támadó és bosszúálló viselkedés és lelkiállapot.
 Felhalmozott sérüléseit nem tudja az ember sem feldolgozni, sem levezetni, még a legapróbb dolgok is kihozzák a béketűréséből: mértéktelenül, a problémához képest eltúlzottan reagál.
 Mások, vagy bármilyen zavaró körülmények könnyen kizökkentik a nyugalmából. Fenyegetettnek érzi magát.
 Negatív magyal állapotban, az ember éhezik a szeretetre, de sem adni, sem elfogadni nem képes, pedig ezt kívánja a legjobban és erre lenne szüksége a legjobban a belső békéjéhez és boldogságához.
 A sok csalódás miatt, érzelmileg elhatárolódik, elszigetelődik, egyrészt érzéketlenné válik,  káröröm, bosszúság, irigység jellemzi, másrészt  hevesség, túlzott ingerlékenység, idegesség, vehemensség, és túlzásba vitt reakciók jelennek meg.
 Feltörekvő érzései erős agresszivitásban és akár dühkitörésben is végződhetnek ami után aztán hirtelen lecsillapodik az ember és lenyugszik, de valójában ez is az önvédelemének az egyik helytelen reakciója. Fél megnyitni a szívét, fél megmutatni és kinyílvánítani az érzelmeit, mert attól tart, hogy kiszolgáltatottá és ezáltal lelkileg sérülékennyé válik, ami által egy újabb érzelmi sérülés érheti.
 Az agresszív és érzéketlen és esetleg érzelem nélküli lelkiállapotban lévő ember egyik leghatásosabb ellenszere a magyal. Az ember elméje túl gyorsan reagál, mások közeledését fenyegetően éli meg, hirtelen nem tud az érzelmekkel mit kezdeni, csak elutasítani. Visszahozza a szívbe a szeretetet!
 A szeretetlenség érzése van jelen az emberben, ami lelki fájdalmat is okoz, ezért könnyen dühbe gurul, sértett büszkeség és erőszakosság is jellemzi.
 Ez a legmélyebb, (legnehezebb) érzelmi állapotokat tartalmazó típus, mind a 38 közül, és ez képes felemelni a legmagasabb és legtisztább érzésvalóságokba.

 

Pozitív potenciálja:

- A szívével gondolkozik, jó szándékkal közelít másokhoz. Belső harmóniában él, jóindulat, szeretet és szívélyesség sugárzik belőle.

- Nagylelkű, szívesen osztozik, önzetlen. Megtapasztalta és ismeri a feltétel nélküli szeretetet.

- A magyal csökkenti a túlérzékenységet, segít visszaállítani a belső harmóniát és kiegyensúlyozottságot. Megnyugtatja az izgatott lelket, elősegíti a szeretet, az elfogadás és a türelemerényeinek a kifejlődését.

- Őszinte szeretetet ad, bátorrá, türelmessé, nyíltszívűvé és toleránssá tesz.

- Ajánlott azoknak is, akik túlon - túl ingerlékenyek, eleve egy magas hőfokon működnek, minden apróságon gyorsan felhúzzák magukat és mindenféle valós ok nélkül könnyen felbosszanthatóak.

- Visszahozza a szívbe a tiszta érzelmeket, érzéseket, gyengésdéget és alapvetően az elfogadó mély szeretetet. Minden akadály és félelem nélkül, már képes kifejezni érzelmeit és felvállalni azokat, képes szeretetet adni és elfogadni:)

 

16. HONEYSUCKLE (Jerikói Lonc) - A múlt virága

16-honeysuckle msolataAjánlom annak, aki: 

 A jelen terhei elől menekül a múltba, vagy a jövőbe, tehát nincs jelen: itt és most.
 Nosztalgia, a jó vagy a rossz emlékek visszacsalogatják és hajlamos sok időt ezzel eltölteni. Honvágy, visszasír egy elvesztett helyet, embert, tárgyat, egy várost, egy emléket... Nem érzi itt (ahol, akivel van) jól magát.
 Nincs a jelenben, folyton vágyakozik, visszatekint. Gondosan ápolgatja magában és környezetében a múlt emlékeit, kötődik erősen visszafelé.
 Állandóan a múlton rágódik, elmereng, a figyelem középpontja a jelen helyett a régebbi tapasztalatokra irányul, még a beszélgetés során is visszakanyarodik mindig a múlthoz.
 Vágyakozik a boldogság után, szívesen emlékezik a boldog békeidőkre, ebből él és táplálkozik. A nosztalgiázás színes és elragadó világa sokkal kellemesebb, mint a színtelen, rideg, fakó és félelmetes valóság.
 Másik véglet, amikor valaki nehezen emlékszik vissza a múltjára, a gyerekkorából akár semmit sem tud felidézni, ebben az esetben is igen hatékony a lonc.
 Hatásos azoknak is, akik menekülnek a konfrontáció és a megmérettetés elől egy más valóságba, ahol nincs felelősség, teher és emberi kapcsolatok sem...
 Aki nehezen szokja meg az élet adta új szerepeket, embereket, körülményeket, helyzeteket és feladatokat.

 

Pozitív potenciálja:

- Nagyon jó szolgálatot tesz az eszencia ott, ahol nagy a veszteség tragédiája és a múltba vágyódás az ember érzéseiben és lelkében.

- Feloldja a boldogságtalanságot, az unalmat, a monotonitást, a bánatot, a keserűséget és a lelki fájdalmakat és traumákat. A külvilág felé nyitott, érdeklődő és befogadó lesz.

- Tudja, hogy az Élet a mában zajlik. Tanult a múltbéli tapasztalatokból, és itt a jelenbe hasznosítja őket.

- Élő kapcsolata a múlttal egészséges mértékű, már nem ragad ott, melyben a felismert összefüggéseket a jelen történésekkel magyarázza.



17. HORNBEAM (Gyertyánfa) - A tetterő virága

hornbeamAjánlom annak, aki: 

  Reggeli fáradtság vagy rosszkedv, amely később elmúlik. A "taposómalom" érzés, amikor a napi feladatok túl nehéznek tűnnek. Az embernek kétségei támadnak afelől, hogy képes-e és van-e ereje a munkáját továbbfolytatni.
 Mentális kimerülés, fáradtság, fásultság, erőtlen cselekvési képesség. Egy döntést vagy lépést halogat, erejében és önmagában kételkedik.
 Egy feladat megtevés előtti félelemnél is hatásos az eszencia. Kifárad, attól hogy végiggondolja, hogy mit kellene tennie. Nem tud elindulni, nincs kedve és ereje.
 Negatív gyertyán állapotban az ember úgy érzi, hogy elege van, nem bírja, belefáradt a hétköznapok monoton egyhangúságába. Az addig könnyen és szívesen végzett feladatai egyszerre csak nehéznek, beláthatatlannak és magasan tornyosulónak tűnnek.
 Nehéz ébredés, lassú kelés, iszonyú erejébe és energiájába kerül a legkisebb feladat elvégzése is. A rákészülés sokszor több időt vesz igénybe, mint maga az adott dolog elvégzése.
 Az ólom súlyú fáradtság inkább csak az elmében jelentkezik, mintsem fizikai szinten, és rögtön el is múlik, ha egy véletlen, nem mindennapi esemény kizökkenti az embert. 
 Ez a lelkiállapot akkor alakul ki, amikor folyamatosan egysíkú munka és monotonitás van jelen az ember életében.

 

Pozitív potenciálja:

- Élénk és dinamikus szellem, képes kitörni a megszokásokból, spontán enged a váratlan impulzusoknak. Tudja, hogy napi feladatait jól ellátja, anélkül hogy túlerőltetné magát.

- Erőt, lendületet és új szemléletet ad az eszencia. Tudja, hogy nincs két egyforma nap, takarékosan, beosztja energia tartalékait.

- Segít kifejleszteni a helyes önértékelést, a változtatásra való törekvést, a feladatok több oldalról való megközelítését.

18. IMPATIENS (Nebáncsvirág) - Az idő virága

26-ImpatiensAjánlom annak, aki: 

 Felületes, irritált, ingerlékeny, figyelmetlen és szétszórt. Ezt a problémát, az időhöz való nem megfelelő viszonya okozza.
 A belső pörgés miatt, az elme felgyorsulása a cselekedetekben, a beszédben, a munkában és a figyelmetlenségben is megnyilvánul.
 Türelmetlen, ingerlékeny, túl sok benne és körülötte a feszültség és a kapkodás. Egyedül dolgozik, mert nincs ideje kivárni, amíg más megteszi.
 Negatív Impatiens állapotban az ember belső ritmusa eltér a környezetétől, jóval magasabb fordulatszámon éli napjait, teendőit és minden emberi szokásait.
 Egyfajta túlfűtöttség jellemzi, nem akar túl sokáig elidőzni senkivel, semmivel, sehol sem. Éppen ezért gyakran frusztrált az illető, elégedetlen, és gyenge tolerancia jellemzi.
 Nem tud várni. Nincs türelme a lassú dolgokhoz, a lassú emberekhez és a céljai, tervei lassú kivitelezéséhez, mindet itt és most akar, azonnal.
 Egy belső és állandó stressz és feszültség van jelen az ember érzelmeiben, ami által belül is nagyobb sebességgel, magas hőfokon működik, túl gyorsan élné az életét, dobol a lábával, fészkelődik, fel-alá járkál, a kezeivel folyton babrál vagy matat valamit. Képtelen ellazulni, megpihenni vagy akár kis időre egy helyben maradni.
 Ezt azonban a környezete sem tolerálja túl sokáig, és előbb-utóbb elutasítják és magára marad. Ebből az elutasítás érzésből fakad a magányossága.


Pozitív potenciálja:

- Kivárja, hogy a dolgok a maguk tempójukban fejlődjenek. Türelmes, gyengéd, higgadt és határozott.

- Gyors felfogását, gyors észjárását, gyors cselekvő képességét mások javára is kamatoztatja.

- Megfontolt, visszahúzódó, enged másokat is előtérbe helyezkedni, beszélgetésnél pedig türelmesen végig várja, míg a másik befejezi mondandóját.

- Saját ritmust alakít ki, ami időzavar esetén is képes rugalmasan változtatni. Nem idegesíti más temperamentumú emberek jelenléte.